Cikkek
-
Három országban is jóváhagyták a BlackBerry Dallast
A kanadai gyártó Olso kódnéven is ismert, 4,5 hüvelykes kijelzővel szerelt készülékének hivatalos bejelentéséhez egyre közelebb kerülünk.
Hír 69
-
QHD felbontású kijelzőt kaphat a HTC Aero
A tajvani vállalat igen nehéz helyzetbe került, nem véletlen, hogy saját elmondásuk szerint az év további részében érkezik majd még egy zászlóshajó.
Hír 112
-
Sony: nem vonulunk ki a mobilpiacról
Hiroki Totoki megerősítette: a Sony nem tervezi mobilos divíziója eladását, sőt: az idei az átalakulás éve, és rendkívül széles portfólióval készülnek az Internet of Things éra kihívásaira.
Hír 221
-
Újra felfelé ívelő pályára számít a Samsung
A dél-koreai vállalat közzétette várakozásait az elmúlt negyedéves pénzügyi eredményekre vonatkozólag, mely elméletileg jobb lesz, mint az idei év első három hónapjában.
Hír 53
-
Két kijelzővel érkezik az Umi Zero 2
Az Umi Zero folytatásáról túl sok mindent még nem közölt a feltörekvő gyártó, az viszont jól látszik az első hivatalos képeken, hogy az inspiráció forrása az orosz Yotaphone.
Hír 20
-
Snapdragon 820 SoC-t és 4 GB RAM-ot kaphat a G Pro 3
Az LG idén még dobbanthat egy zászlóshajóval, a hat hüvelykes kijelzővel felszerelt phablet abszolút a csúcskategóriát képviseli majd.
Hír 60
-
Az MX5 mellett pózol a „Redmi Note 2”
Meglehetősen hasonlít az állítólag hamarosan bemutatkozó Xiaomi Redmi Note 2 a nemrég bejelentett Meizu MX5-re. A legfőbb különbséget az ujjlenyomat-olvasó elhelyezése jelentheti.
Hír 22
-
Bemutatkozott az Asus Pegasus 2 Plus
A tajvani vállalat újdonsága 5,5 hüvelykes kijelzővel vonzza magára a figyelmet, kiemelendő még a Snapdragon 615 SoC és a 3 GB RAM is.
Hír 56
-
LG blog: A G4 és a hosszú záridő
Teszteltük, hogy milyen képek készíthetők a dél-koreaiak csúcsmodelljével, ha hosszabb záridőt állítunk be.
Blogbejegyzés 25
-
Mobilarena TV: Kistestvért féláron?
Az ASUS Zenfone 2 öthüvelykes, HD kijelzős variánsa (ZE500CL) pont fele annyiba kerül, mint maximalista, 4 GB RAM-os phablet fivére. Akkor pont fele olyan jó is? Este választ adunk.
MA!TV 25
-
Kiszivárogtak a Kirin 950 részletei
A Huawei legújabb, saját maga által tervezett rendszerchipje Cortex-A72-es magokkal, Mali-T880-as IGP-vel és LPDDR4 RAM-mal mutatkozhat be, állítólag nemsokára.
Hír 60
-
A Zenfone 2-n még tesztelik, a Note 4-re viszont elstartolt az Android 5.1
Az orosz Samsung Galaxy Note 4 tulajdonosok örülhetnek először: készülékük jelzett, hogy megérkezett az 5.1.1-es rendszerfrissítés. Nemsokára Zenfone 2 is csatlakozhat.
Hír 14
-
Szeptemberben mutatkozhat be a Sony „Xperia Z5"?
Alig fejeztük be a Sony Xperia Z3+ tesztjét, máris olvashatjuk az utóddal kapcsolatos első híreket, amik szerint ősszel már debütálhat az „Xperia Z5".
Hír 93
-
Két új Xiaomi készülék hátlapja szivárgott ki
Eltérő forrásokból, de szinte azonos időben jelentek meg képek új Xiaomi készülékekről.
Hír 44
-
Android 5.1.1-re frissül az LG G2
Az LG G2 is megkapja az Android 5.1.1-et, már csak kisebb finomítgatásokra szorul, néhány hónapon belül megjelenik a végfelhasználói eszközökön is.
Hír 65
-
Egy dél-koreai brossúrán bukkant fel a Samsung Galaxy A8
A középkategória felső szegmensébe szánt készülék ezúttal egy prospektuson mutatta meg magát, a hivatalos bemutató erőteljesen közeledhet.
Hír 26
-
Dráguló iPhone és más árváltozások a Telenornál
Nem került be új telefon, de az árakhoz ezúttal is hozzányúltak.
Blogbejegyzés 107
-
Kisebb frissítés jelent meg a Sony Xperia Z3+-hoz
A 70 megabájtos csomag elméletileg a túlmelegedési problémákat hivatott kijavítani, Android verzió frissüléséről nincs szó.
Hír 24
-
Egyre nagyobb az Apple előnye Amerikában
A comScore kimutatásai szerint a cupertinói vállalat tetemes előnnyel vezet a Samsung előtt az okostelefon részesedést tekintve.
Hír 90
-
Android One készüléket dob piacra a Google
A keresőóriás az indiai régióban dobhatja piacra az új készülékét, ami MediaTek lapkakészlettel és két gigabájt RAM-mal debütál.
Hír 44
-
Amerikában jelent meg az Archos 50d Helium 4G
A francia székhellyel rendelkező vállalat egy kedvező árfekvésű, duál SIM támogatással és Snapdragon 410 SoC-vel ellátott készüléket dobott piacra az amerikai kontinensen.
Hír 7
-
WayteQ blog: Vízálló motoros GPS a kínálatban
Egy új navigációs eszköz jelent meg a WayteQ-nél.
Blogbejegyzés 16
-
Az AT&T-nél debütálhat a BlackBerry Venice
A kanadai gyártó az év további részében mutathatja be a QHD felbontású kijelzővel érkező csúcsmodelljét, melyen már Android futhat.
Hír 46
-
A Geekbench adatbázisában bukkant fel a Galaxy J2
A Samsung belépőszintű készüléksorozatának következő tagja már javában tesztelés alatt áll, 4,7 hüvelykes qHD kijelzővel láthat napvilágot.
Hír 10
-
Új telefon nincs, árváltozás van a Telekomnál
Többségében kisebb összegű csökkenések történtek.
Blogbejegyzés 22
-
Android M-et kaphatnak a 2012-es Nexusok
A keresőóriás 2012-es referenciamodelljei még megkaphatják az Android M-et.
Hír 60
-
Pulzusszámlálóval mutatkozhat be a Xioami Mi Band 1S
Tajvanon, az NCC-nél bukkant fel az új Xiaomi Mi Band, ami pulzusszámlálót is kaphat.
Hír 69
-
Háromféle OnePlus 2 érkezhet?
A OnePlus 2 Bluetooth SIG certifikációjakor derült ki, hogy háromféle modell is piacra kerülhet a kínai gyártó idei csúcsmodelljéből.
Hír 64
-
Z3 néven debütál a következő Tizen mobil
A Samsung Z1 igencsak jól fogy, hamarosan pedig érkezhet az utód, mely több színben elérhető lesz, és jelentősen fejlődik elődjéhez képest.
Hír 35
-
12 megapixeles kamerát kaphatnak az új iPhone-ok
Egyre inkább úgy tűnik, hogy az Apple-nél növelik a csúcskészülékek fényképezőinek felbontását. Az LTE modem már a Cat.6-os hálózatokat is támogatni fogja.
Hír 131
-
Idén eddig 34,7 millió készüléket értékesített a Xiaomi
Lei Jun CEO jelentette be, hogy az első félévben több tízmillió mobil talált gazdára. Az éves növekedés lassul, de még így is impozáns.
Hír 26
-
Újabb alsó kategóriás mobilt mutathat be az Asus
A tajvani vállalat ugyan hivatalosan még nem leplezte, most mégis képek kerültek fel az internetre a ZenFone Go névre keresztelt készülékről.
Hír 14
-
Nemsokára érkezhet a Lumia 1030?
A fényképezésre kihegyezett Microsoft-mobil érintőüvegéről megjelent fotók azt jelenthetik, hogy lassan gyártásba kerül a Lumia 1030.
Hír 45
-
Újabb változatot kaphat az LG G4
Eddig úgy gondoltuk, hogy a dél-koreaiak zászlóshajójának kistestvére a G4c, ám a hírek szerint érkezik egy erősebb, G4 S névre keresztelt változat is.
Hír 41
-
Mobilarena TV: A ló másik oldala
Mai adásunkban az LG zászlóshajójának kistestvérével, a G4c-vel foglalkozunk, mely 5 hüvelykes HD kijelzőt, Snapdragon 410 SoC-t, és túlzó árcímkét kapott.
Hír 75
-
Megerősítette a Mirror 5s létezését az Oppo
A kínai vállalat ugyan még nem mutatta be hivatalosan, ám már elismerték, hogy hamarosan érkezik a Snapdragon 400 SoC-vel szerelt készülék.
Hír 9
-
Bemutatkozott a Honor Band Zero
Sok részletet a gyártó egyelőre nem közölt, egy renderképet viszont közzétett legújabb, karra erősíthető okoskütyüjéről, ami mellett egy Bluetooth headset is megmutatta magát.
Hír 6
-
Lollipopra váltott az üzemidőbajnok
Végre a Huawei Ascend Mate 2 is nyalókás Android rendszerverzióra cserélte a csokoládés változatot, méghozzá 5.1-esre, az EMUI friss, 3.1-es felületével.
Hír 4
-
Képeken az „iPhone 6s” fémháza?
A most kiszivárgott, nagy felbontású képek állítólag az Apple egyik beszállítójától érkeztek, és meglehetősen sokat megmutatnak az iPhone 6s-ből.
Hír 47
-
Videón a Samsung Galaxy A8
A dél-koreai gyártó középkategóriás terméksorozatának legújabb tagja most működés közben is szemügyre vehető.
Hír 36
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint autusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
- Samsung Galaxy Tab S6 Lite 10.4 - az, ami
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Politika
- Milyen asztali médialejátszót?
- iPhone topik
- Kutya topik
- Samsung Galaxy S23 és S23+ - ami belül van, az számít igazán
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- DUNE médialejátszók topicja
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- További aktív témák...